Oh, drága Sophie miért történt ez az egéz? Többé sose látjuk majd egymást vagyis nem beszélhetünk, mert én mindig itt vagyok veled. Eddig minden éjjel néztelek ahogy alszol, mert én nem tehetem többé ezt. Most is ezt csinálom. Még mindig nyavajognak a Menyben, hogy eljövök, de nem bírom ki nélküled. Miért ilyen kegyetlen az élet? Nem akarom, hogy meghaljon csak hallani szeretném a gyönyörű hangját amikor ébren van, de akkor ésszre venné, hogy itt vagyok. Kivállóak az érzései ezért csak éjjel nézhetem őt.

Menybe gyorsan telik az idő, de itt a Földön nem egészen. Mivel én látom őt ezért könnyebb átvészelnem ezt az egészet, de neki vajon milyen lehet? Ugy hiányoznak a fantasztikusan gyönyörű szemei, olyanok mint a Menyország.

Vajon igaz amit hallottam Sophie-ról ott fent? Vagyis, hogy ő egy Angyal. Igazából nekem mindig az volt, amióta csak megláttam. De, egy Angyal sose állt vólna egy magamfajtával szóba, de ő igen. Pedig az Angyaloknak nem lehet senkijük mert olyanok mint az apácák. De én azért nem fogok lemondani róla, csak ezért, mert én érzem, hogy ő az igazi. Amikor elöszőr rápillantottam olyan érzés fogott el amit azelött még nem éreztem és utána mindig vele akartam lenni, mert mellette minden gondom megszűnt. Nagyon szerencsés vagyok, hogy rá találtam az igazira és szerintem ő is így érez.

-Sophie szemszögéből-

-Apa vigyáz lelőnek!-kiáltottam fel amikor megébredtem. Atelefon után kaptam és tárcsázni kezdtem apum számát. Kicsöngött. Amikor felvette rögtöm belekezdtem.

-Apa vigyázz mert lelö...-elekadtt a hangom amikor meghallottam a fegyfver hangját és sírva fakadtam. Amikor álmondtam akkor nem sirtam de most ösze is estem. Léptek hangját hangát hallottam és egy mély férfi hang szolalt meg a vonal másik oldalán.

-Sophie tudtam, hogy megálmodod ez és figyelmesztetni akarod az apádat.-honnan tud a képességemről?-Mert persze te jó lélek vagy és minden embert a Menybe akarsz jutattni, de engem nem sikerült, és mászodszorra se fogsz!-folytatta a mondani valoját én meg sírva halgattam. És, hogy érti ,,Menybe akarsz jutattni, de engem nem sikerült, és mászodszorra se fogsz!”?-Nem vetted észre, hogy a nagymamád egy éve, anyád fél éve és a szerelmed egy hónapja halt meg na és persze most meg az apád? Mindet én követtem el és csak azért mert a Pokolra kellet volna menjek. És persze ne félj Sophie, nem sokára találkozni fogsz velük, de személyesen. Muhahahaha!-a gonosz kacaja után kinyomta a telefont.

Én még mindig a földön fedtrengtem és sírtam, mert ugyebár most halt meg az apám és megtudtam, hogy én is megfogok. Egyszer csak egy ismerős illatot éreztem.

-Wiliam!-kiáltottam egyet és felpattantam a földről, hogy lássam őt.-Gyere elő tudom, hogy itt vagy!-szipogtam, de rögtön felvidultam, hogy itt van.

-Honnan tudtad, hogy itt vagyok?-kérdezte meglepődve.

-Tudod!-mondtam neki most már vidámabban.-Miért nem jöttél hamarabb?-szidtam le miközben odafutottam hozzá.

-Mert nem szabadna.-vágott vissza.

-Annyira hiányoztál!-mostmár örömkönnyek hulltak a szememből és a nyakába ugrottam. A szellemeket is meg lehet ölelni csak tudnod kell, hogy hol van.

-Nekem is hiányoztál csak én minden éjjel kiszöktem, hogy lássalak!-mondta, és erre meghatódtam.

Nem csoda hiszen annyira hiányzott és szeretem. Valahogy nem tudok nélküle élni, senki vagyok ha nincs velem.Ekkor megjelent az apám és olyan zavart volt.

-Sophie mi-mi történt? És hogy kerültem ide?-kérdezte de megakadtt a szeme Wiliam-en.-És ő?-mutatott Wiliam-re.-Én meghaltam?-esett le neki.

-Igen! Ahogy mondod!-válaszoltam neki hát elég szomorúan. -Na és most menjetek fel a Menybe, mert baj lesz belőle!-parancsoltam nekik. De mielött elmentek volna még megöleltem mind a kettőt.

…

Amiután összeszedtem magam kb. egy-két óra aladt, utána csörgött a telefonom, és persze Brooke hívott. Felvettem a telefont és rögtön ezzel kezdte ködzönés helyedt.

-Olyan hamar eltüntél a tegnep. Miért?

-Neked is jó reggelt!-met ugyancsak hamar keltem és most úgy kilenc óra lehetett vagy tíz.

-Na válaszolj!-csicseregte.-Valakivel találkoztál?-tette hozzá fintorogva.

-Nem! Dehogy! Hogy képzeled, hogy túl tudom tenni magam Wiliam-en?!-Szoltam rá.

-Bocsi.-sugta nekem.

-Egyébként meglátogatott!-meséltem neki.

-Ténleg? És?-ez nálla a részleteket jelentette.

-De elötte meghalt apám és a gyilkos, aki egyébként már egysze meghalt csak visszatért az életbe egy holtest segítségével és megfenyegetett, hogy megöl, és utána apám meglátogatott és Wiliam is ott volt.-elhadartam az egész történetet nagy vonalakban.

-Hú, részvétem.-mondta.

-Köszi.-mondtam szomorúan.

-Na akkor már ugysem fontos amit kérdezni akartam.-ő is elszomorodott.

-Bocsi de most nem tudok átmenni hozzád.

-Honnan tudtadtad, hogy ezt akartam kérdezni?-lepödöt meg hirtelen.

-Hát tudod jók a megérzéseim.-kuncogtam egy kicsit amire ő is elkezdet.

-Na akkor hagylak feldolgozni ezeket a dolgokat.

-Rendben. Megprobálok.-feleltem ujra szomorúan.

-Te erős vagy fel tudod dolgozni!

-Lehet.-szomorkodtam.

-Nem lehet, biztos!-javított ki.

-Na jolvan.-kedvetlenül feleltem.

-Szia! Majd talizunk!

-Szia! Hát persze!-mosolyodtam el. Igaz, hogy nem látta de én igen.

Kinyomtam és probáltam nem gondolni azokra amik történtek. Lementem a konyhába és adtam ételt és vizet Cooky-nak aki eddig mellettem ült.Én is reggeliztem vele és utána felmentem a szobámba. Felvettem egy gyászoló ruhát és elindultam a templomba. Olyan késztetést kaptam, hogy oda menjek. Igaz, hogy nincs még templomozás de majd lesz és addig ott ülök. Hátha segít valamit. Nem biztos, hogy segít.

Ez hogy történhetett?