Felpattant a szemem a mostani álmomtól. Egy lány volt benne akit hasba szúrnak és ő nem érdemelte meg a halált. Túl rendes volt tudom és nagyon jó, tudom. Gyorsan felkeltem és a telefon után kaptam. Elkezdtem tárcsázni a mentőket, mert tudtam a címet, hogy hol történik. Mielött még az utolsó gombot megnyomhattam volna megjelent elöttem a lány. Leraktam a telefont és a szemébe néztem. Cooky morgott persze a lánykára. A ruhálya tiszta vér volt, csurom vér. Sajnáltam. Felpattantam az ágyból és elé siettem.

 

-Meghaltam ugye?-kérdezte nyugodtan.

 

-Sajnálom...-sohajtottam egy nagyot.

 

-Ez az élet rendje.-ő is sohajtott egyett.

 

-Pedig te nem érdemelted ezt!-jelentettem ki. -Olyan jó voltál egész életedben... -tettem hozzá egyre mérgesebben.

 

-Most mit tegyek?-nézet rám.

 

-Menj be a Menybe és ott boldogságra találsz!-mondtam és egy sohaj kisérte.

 

-Hát jól van. De te miért vagy ilyen kedves velem? Volyan vagy mint egy  földre szált angyal.-mosolygott rám.

 

-Ez a dolgom.

 

-Akkor majd egyszer találkozunk.-mondta és eltűnt.

 

-Majd egyszer...-sugtam most már senkinek.

 

Felvettem egy egy szehér ruhát csak ugy. A sminkem most is csak halvány volt. Cooky már lent volt a konyhába. Az egyik pillanatban vakkantott egyet és megjelent az ajtóba a kis táljával. Felvettem és mentem adni neki tápot és persze vizet. Reggeliztem és elindultam. A téli szél fújta a hajam. Lassan oda értem a gimihez. Kinyitottam az ajtót és Brooke-ot láttam amink Castiel-lel beszélget a szekrénye elött. Világosan látszot, hogy szerelmesek. Erről eszembe jutott Wiliam.

 

Oda mentem hozzájuk és persze megöleltem őket.

 

-Brooke tudod mi történt...-mondtam arra célozva ami az elöbb történt.

 

-Mi?-nem esett le neki.

 

-Tudod te!-mondtam mérgesebben miközbe befogtam Castiel száját, hogy ne mondjon olyanokat amiket szokot.

 

-Nem...-mondta eléggé furcsálva.

 

-Na mindegy!-mondtam le az ügyről és leemeltem a kezem Castiel szájáról. Aki rögtön elröhögte magát. Felé fordulta. -Te halgas mert tudok a kis titkodról!-mos én gunyoldtam vele csípőre tett kézzel. Cástiel elkomorodott.

 

-Milyen titkomról? Nekem nincs titkom!-mondta már mérgesen.

 

-Ne hazudj!-szoltam rá.

 

-Nem hazudok!-hazudott. Nem tudom honnan tudom, hogy kinek milyen bűnei vannak.

 

-Mondtam már, hogy ne hazudj! Bűnös ember nem kerül a Menybe!-figyelmeztettem.

 

-Na mennem kell órára!-mondta majd egy gyilkos pillantást vetett rám és elment.

 

-Szeritem mi is menjünk.-mondtam és elindultam. -Majd ebédszünetben elmondom, hogy mi történt.-tettem hozzá.

 

...

 

Ebéd szünetben beléptem a zene terembe. Csak Castiel és Lysander volt ott.

 

-Sziasztok!-mondtam és leültem eléjük.

 

-Miről beszéltél a reggel?-kérdezte mérgesen Castiel.

 

-Csak arról, hogy tudom a kis tikodat!-mondtam neki még mindig mosolyogva.

 

-Milyen titok?-kérdeszte Lysander.

 

-Oh, semmi csak annyi, hogy a mi kis Castiel-ünk az életét is odaadná annyira szerelmes Brooke-ba!-mondtam.

 

Erre mind ketten meglepődtek.

 

-Ezt te honnan tudod?-kiáltott rám mérgesen Castiel.

 

-Nyugi! Ez nyíván való. Minden arról árulkodik. Ahogy rá nézel, ahogy beszélsz vele, ahogy a közelébe vagy. Ez igaz szerelem kérem szépen! És ne aggodj Cas, Brooke is így érez utánnad! Ti egymásnak vagytok teremtve!-mondtam még mindig mosolyogva.

 

-Ténleg? Ezt miből gondolod?-lágyult meg Castiel.

 

-Kérdezd meg Brooke-tól, hogy, hogy, tudom igy kiismerni az embereket.-mondtam, de még mindig válaszra várt. -De nefélj úgyis a tied lesz egyszer Brooke csak várd ki. -tettem hozzá.

 

Ezután mejött Brooke és rögtön felém fordult.

 

-Ne elmondod?-kérdezte izgatottan.

 

-Persze csak...-mondtam és a fiukra néztem.

 

-Mindegy mond már.

 

-Csak...-a flüléhez hajoltam. -Egy kétségbeesett lelket láttam.

 

-Ja szóval erre céloztál.-esett le neki.-De nem is meséltél arról, hogy mi történt azután, hogy eljöttem.-mondta. Erre a mosolyom lehervadtt és a földet kezdtem el bámulni. Ez neki is feltnt, meg a fiuknak.

 

-Mi  a baj?-éreztem a hangjából, hogy aggódik.

 

-Semmi, semmi sem történ csak...-elakadt a hangom és egy könnycsepp fólyt végig az arcomon.

 

-Csak?-kérdezte.

 

-Csak me-meghalt Wiliam.-dadogtam.

 

-Mi?! És, hogy a francba történt?-Brooke-ra egy kissebb hisztérikus roham jött rá.

 

-Hát...-belekezdtem a mondandómba, de Castiel félbeszakított.

 

-Ki az a Wiliam?

 

-Hát úgy, hogy elütötte egy kocsi az átjárón, mert megmentett egyy anyukát a lányával együtt.-mondtam és egy sohajtás kisérte, de nem válaszoltam Castiel kérdésére.

 

A fiuk csak értetlenűl néztek.

 

-Ténleg? Részvétem. És utánna meglátogatott?-kérdezte figyelmen kívűl hagyva, hogy esetleg mások is halják a roppant furcsa kérdését.

 

-Igen és a szokásost mondta. Tudod amit mindig szokott.-mondtam mielött még azt a kérdést feltette volna ,,És mit mondott?" 

 

-Oh.-sohajtott egyet.

 

-Mostmár valaki elmondaná, hogy ki ő?-mérgelődött Castiel. -És mi az, hogy ,,És utánna meglátogatott?"-tette hozzá idézve Brooke-ot.

 

-Ő a barátom volt...-sohajtottam.-És ténleg meglátogatott. Mert és egy médium vagyok, aki látja a szellemeket és haláleseteket.-mondtam amire tágra nyitották szemket a fiuk.-És létszi ezt ne áruljátok el senkinek.-tettem hozzá.

 

-Igen mert mindenki azt fogja hinni, hogy nem normális.-Brooke kiegészítette a mondatomat.

 

-Ja és ti se piszkáljatok ezzel, mert nem jó minden este valakinek megálmodni a halálát.-oktattam ki őket.-Főleg ha a szeretteimnek a halálát látom.

 

Erre csak bolintottak és mentünk az órára. Ritkán árulom el azt, hogy médium vagyok, na jó a családon kívül csak Brooke, Wiliam, Castiel és Lysander tudja. A nap többi része szokásos volt csak az utolsó óra után már nem egészen.

 

-Héj új csaj!-kiáltott felém Amber és a két pincsikutyája. Feléjük fordultam.

 

-Igen?-probáltam nem mutatni, hogy minden tudok róla.

 

-Ebben az évben sok hülye csaj jött, szóval...-mielött befejezte volna közbe vágtam.

 

-Idefigyelj ,,Kiskirálynő és a talpnyalói" én nem fogok a ti kis szolgátok lenni, nem ám! Ne hidd, hogy érdekel mit gondolsz rólam! Nem süllyedek le a te szintedre, szóval csá!-olyan hangnembe beszéltem vele mint az utolsó koldussal aki az agyadra megy. Miután elmondtam sarkonfordultam és hazamentem, és persze minden elinézni valómat elintéztem.