Kiszáltam a kocsiból és ránéztem a házamra. Kicsi volt, de szép.  A kutyám Cooky egy rövid szőrű koli volt, imádta ezt a kutyát szinte a tesztvéremnek éreztem. Cooky is megértett nem csak Wiliam, mert a kutyák is látják a szellemeket. Kinyitottam az ajtot és egy furcsa érzés ütött meg. Jól tudtam mi ez az érzés, vagyis szellem van a házban, megint a segitségemet kéri valaki. Cooky mellettem ült és morgott a fürdő felé.

 

-Nyugi Cooky megyek és megnézem a vendégünket.-mondtam és elindultam a fürdő felé, Cooky szorosan követett.

 

A szellemek nem ölhetik meg az embereket, ezért nem féltem. Az ajtó zárva volt és én határozottan odasétáltam és kinyitottam az ajtót. Hirtelen egy férfi jelent meg elöttem és látszott a kétségbeesés az arcán, nem tudta, hogy halott. Nem lehet mondani, hogy a szellemek olyanok mint a mesében, na jó átmennek a falon meg lebegtetni tudják a tárgyakat de ők nem repülnek és ugy néznek ki mint a rendes emberek.

 

-Mi történt velem? Hol vagyok? Maga lát?-kérdésekkel bombázott engem amivel mutatta, hogy meg van zavarodva.

 

-Nyugodjon meg! Én tudok segiteni. De ahoz le kell nyugodnia. És utána mindent elmondok.-feletem neki várva, hogy megnyukszik.

 

-Maga lát engem? Végre valaki, de mi történt velem és miért nem lát senki?

 

-Sajnálattal közlöm, de meghalt és azért nem látja senki. Én Sophie vagyok médium ezért látom. Nem látja a fényt?-probáltam nyugtatni.

 

-Mi? Ja a fényt...Az a fénysről beszél? Azt látom. Egyébként Peter vagyok.-mondta kicsit nyugodtabban és a falat kezdte el bámulni.

 

-Igen arról menjen csak be ott megnyugvást talál. Ne féljen biztos ott vannak a halott rokonai nézze az arcukat, látja boldogok.-ugy mondtam mindha valami hétköznapi dolog lett volna.

 

-Maga is látja? Ott van a nagymamám! Inti, hogy menjek be.-virult ki egyből.

 

-Én nem látom csak maga, menjen hát.-csicseregtem.

 

Éreztem egy fuvallatot ami jelezte, hogy elment. Végül körül néztem a házban. Adtam Cooky-nak vizet és eledelt és aztán felmentem a szobámba. Nem voltam éhes. Levágtam magam az ágyba és elkezdtem sírni. Sírtam és sírtam egyszer csak éreztem Cooky nyalogatását az arcomon, próbált megvigasztalni. Nem használt. Végül álomba sírtam magam.

Ujraálmodtam Wiliam halálát pedig nem is voltam ott, és a soför csak nevetett és csak nevete. Fél ketőkor ébrettem meg sírva. Az ilyen álmok nállam szokásosak voltak, de mégis sírtam. Vissza döltem az ágyba és probáltam aludni de csak a soför gunyos röhögése viszhangzott a fejemben és a szerelmem halál sikolya.