Kellemes Karácsony...
Akkor még csak húsz éves voltam. A hajam hosszú korom feketem mint a szemeim is. És épp Karácsony, jaj de imádtam a karácsonyi ünnepeket! A fa diszítés, a kalács illat a házban, az ajándékosztás na és persze a sütik. Egész évben ezt az ünnepet vártam, mert addig az olyan csoldálatosak voltak. Hát most is annak igérkezett. Épp a fát díszítettem.
-Charity gyere létszives!-kiáltott a konyhából anyum.
-Jövök már!-válaszoltam.
Kimentem a konyhába és láttam anyut ahogy ott szerencsétlenkedig a tálcákkal ami telis tele volt sütive. Persze Karácsonyi süteményekkel aminek a nagy részét én csináltam. Nem kellet mondania, hogy mit csináljak, mert rögtön odamentem és segítettem elintézni a sütiket.
Mivel a fadiszítés kész volt ezért kimentem az udvarra mert gyönyörűen hullott a hó. Egy álom volt.
Nagy pelyhekben húllott a hó, én meg csak néztem.
Egyszer egy öreg bácsi jelentt meg elöttem, de én nem féltem tőle, olyan volt mintha valami rég ismert barátom, és ismertem volna. Odajött hozzám és megált elöttem.
-Charity tegyél meg nekem valamit.-mondta miközben fekete köpenyét lepalta.
-Bármit.-a szám önálló életre kelt.
-Ügyes lány!-vigyorodott el.-Hozd ki nekem az öcsédet és öld meg!
-Igenis Mester!-ez az öreg úr teljesen megbabonázott vagy mit csinált, mert úgy éreztem engedelmeskednem kell neki.
Bementem a házba és röktön az emelet felé vetettem az irányt, oly sebesen, hogy a holló fekete hajam csak úgy lobogott utánnam. Felértem az öcsém ajtajához és benyitottam, ő ott ült és játszott valamit.
-Most velem jössz!-kiáltottam rá és megfogtam a csuklyáját és húztam magam után.
-Hé, Charity! Mit csinálsz?!-visítozott velem, mint egy kislány miközben a konyhapultról lekaptam egy nagy kést és kiráncigáltam az udvarra, ahol még mindig a bácsika várt.
-Ittvan Mester!-löktem elé az öcsémet aki erre felsikoltott. Ezt persze mindenki meghallotta és kijöttek az udvarra.
-Öld meg!-parancsolt rám a Mesterem akit eddig nem ismertem. Annyira késztetett a gyilkolásra amióta itt volt.
-CHARITY MIT MŰVELSZ?!-kiáltot fel az apám és persze anyám is.
-Parancsot teljesítek!-erre elkezdett sírni az öcsém, de nem hatott meg.
-Gyerünk!-utasított a parancsolóm.
Erre a mondatra letérdeltem a tesóm mellé és a fülébe súgtam:-Boldog Karácsonyt Kisöcsi!-és belémélyesztettem a készem és még egyszer és mégegysze, többször egymás után. Kikapcsolt az agyam és csak a Mesterem gonosz kacaját, a szüleim zokogását és a tesóm vérfagyasztó kiabálását hallottam. Apám probált megakadályozi, de nem tudott.
-Charity őket is!-mordult fel az öreg a szüleimre mutatva.
-Parancsára gazdám!-válaszoltam és elindultam a szüleim felé.
-Jókislány!-kacagott fel az öregember mert tökéletes szolgája lettem.
-T-te nem csinálhatsz ilyet!-reszketve nézet rám apám.
-De! Nyugodtan csinálhatok!-kiáltottam fel és leszúrtam őket. A segitségkérésüket hallottam csak, de ugy sem segíthetett senki sem mert egy erdőben nem sokan jönnek segitségükre, és persze azt a gúnyos röhögését is.
…
Ez történt húsz évvel ezelött. Azóta utálom a Karácsonyt, mert minden Szenteste családokat mészárolok le hideg vérrel. Minden egyes Karácsonykor. Amióta avval az öreggel találkoztam azóta Szenteste gyilkosz leszek és sosem kapnak el, sosem marad el a vérfürdő. A Mesterem azóta biztos meghalt mert csak örször volt ott a gyilkolásomkor. Bár már nem vagyok fiatal, de remélem én is követem példáját, mert azóta amikor a tükörből a szememre pillantok mindig a halált látom benne.
Karácsony...oh Karácsony...oh régi Karácsony... hiányzol...
Vége!